Vállalkozásunkban mindig kiemelt figyelmet fordítottunk a magas színvonalra és a prémium minőségű alapanyagokra. Emellett egyik fontos célkitűzésünk, hogy folyamatosan megújuljunk, és lépést tartva a technológia fejlődésével, mi is folyamatosan fejlesszük termékeinket.

Ennek szellemében az idei évben egy új, prémium kategóriás alapanyagot vezetünk be a kínálatunkba, mely a gyakorló ruha kollekcióinkat forradalmasítja. Az új alapanyag megfelel a XXI. század elvárásainak és kihívásainak: légáteresztő, jó nedv szívóképességű, nagyon rugalmas, ugyanakkor formatartó, és ellenáll a mindennapi edzés által okozott igénybevételnek. Mindezek mellett nagyon kellemes tapintású, bőrbarát, maximális komfortérzetet biztosít, és ráadásul csodás színekben kapható.

Reméljük, hogy elnyeri a tetszéseteket!

 

Mivel sok visszatérő vásárlónk van, fenntartjuk annak a lehetőségét is, hogy az eredeti, klasszikus lycrából készült terméket is lehessen rendelni, fekete, illetve fehér színben. Ha ezt választod, kérlek megjegyzésben jelezd ezt nekünk a megrendelés során, és akkor mi a hagyományos lycrából készítjük el az adott termékeket.

Fontos kiemelni, hogy a termékeket nem meglévő raktárkészletből szállítjuk, hanem a beérkezett megrendelések alapján készítjük el. Ezért a szállítási idő 5-10 nap.

Anna body
Anna body
Az Anna body egy igazán különleges és feltűnő darab, amely vonzza a tekintetet a táncparketten. Az alapanyaga puha és légáteresztő, így nagyon kényelmes viselet még egy intenzív edzés alatt is. Párosíthatjuk egy hozzá mintában illő szoknyával is, hogy teljes legyen a szett. Gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]    
not rated 175.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Anna latin szoknya
Anna latin szoknya

Anna latin szoknya – Vidámság és elegancia mozgásban

Az Anna latin szoknya egy igazán vidám, látványos szoknya, mely minden táncos számára egy alapdarab lehet az edzések folyamán. A szoknya felső része követi a test vonalát, alul pedig egy körből szabott fodor teszi igazán különlegessé, amely hangsúlyozza a táncos minden mozdulatát. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]    
not rated 155.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Aria latin ruha
Aria latin ruha
Az Aria latin ruha egy alapdarab, amely különlegessé teszi a mindennapi edzéseket, ugyanakkor edzőtáborban, vagy akár egy előadáson is viselhető. Az ejtett vállú ruha testet követő szabású, egyik oldalon egy laza fodor, a másik oldalon pedig egy felvágás hangsúlyozza viselője mozgását. Alapanyaga lycra, így nagyon kényelmes, és szabad mozgást biztosít tánc közben. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]      
not rated 260.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Barbie szoknya
Barbie szoknya
A Barbie szoknya egy alapdarab lehet minden táncos ruhatárában, hiszen nagyon jól kihasználható és igen látványos darab. A latin szoknya testet követő szabású, és két sor élénk színű rojt díszíti, amelyek nagyon jól hangsúlyozzák a táncos minden mozdulatát. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. A szoknya alapja fekete színű, ehhez lehet kiválasztani a rojtok színét a legördülő menüben. Anyagösszetétel: 92% poliészter – 8% elasztán. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]    
not rated 155.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Bella basic body
Bella basic body
A Bella basic body egy alapdarab minden táncos számára, mely nagyon jól kombinálható bármilyen szoknyával vagy nadrággal. Az ejtett vállú, egyszerű szabású body szépen hangsúlyozza a test vonalát, kiemelve a táncos mozgását. A body alapanyaga lycra, mely szabad mozgást biztosít edzés közben. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]      
not rated 135.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Carmen standard szoknya
Carmen standard szoknya
A Carmen standard szoknya egy alapdarab minden táncos számára, amely kiváló választás edzésre, egy tánctáborba vagy akár egy előadásra. A cikkekből szabott szoknya felül követi a test vonalát, lefelé pedig látványosan bővül a varrásokba illesztett tüll betétek révén. Az átlátszó betéteknek köszönhetően minden mozdulat és minden lépés még intenzívebb hatást kelt. Az alján egy merevítő található, ami különleges tartást ad a szoknyának. Alapanyaga prémium lycra, amely nagyon kényelmes, és szabad mozgást biztosít edzés közben. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]      
not rated 340.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Hátul dekoltált Leo body
Hátul dekoltált Leo body
Hátul dekoltált Leo body, mely egy limitált szériás kollekció egyik darabja. Feltűnő mintázatának, és a hátán található pántoknak köszönhetően különleges megjelenést biztosít viselőjének edzés közben, vagy akár a hétköznapokban egy laza viselet részeként. A body a mell részen bélelt, háromnegyedes ujjú, és alul kapcsok nélkül készült. Alapanyaga egy vékony, légáteresztő, finom tapintású lycra, mely kényelmes viselet edzés közben is. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"]  
not rated 175.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
India nadrág
India nadrág
India nadrág, mely szabása révén egy igazán különleges megjelenést biztosít viselőjének. Táncosok számára kiváló választás, hiszen a kivágásnak köszönhetően minden mozdulat látványosabbá, érzékibbé válik. A nadrág prémium minőségű alapanyagokból készül, melynek köszönhetően kényelmes viselet akár egy hosszú, intenzív edzés közben is. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]    
not rated 195.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kuba latin szoknya
Kuba latin szoknya
A Kuba latin szoknya egy igazán különleges darab, amely látványosan hangsúlyozza viselője minden mozdulatát. Az egyenes vonalú szoknyán két sor ívesen varrt rojt fut körbe, amelyek kiemelik viselőjük alakját, és a csípő mozgását. A szoknya alapanyaga lycra, mely kényelmes és szabad mozgást biztosít edzés közben. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]      
not rated 165.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Leo basic body
Leo basic body
Leo basic body, mely egy limitált kollekció egyik darabja, azoknak, akik különleges megjelenésre vágynak edzés közben is. Látványos mintázatának köszönhetően azonnal feltűnik a táncparketten. A hosszú ujjú body alul kapcsok nélkül záródik. Alapanyaga egy vékony, légáteresztő, finom tapintású lycra, mely nagyon kényelmes viselet edzés közben is. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"]  
not rated 155.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Leo latin szoknya
Leo latin szoknya
A Leo latin szoknya egy limitált széria egyik modellje. A testet követő, mintás felsőrész egy körből szabott, fekete lycra szoknyarésszel folytatódik. A szoknya kiválóan alkalmas latin edzésekre, felkészítő táborokba, illetve akár előadásokra is. Színösszeállításának köszönhetően igen látványos, szabásának köszönhetően pedig hangsúlyozza viselője minden mozdulatát. A szoknya gyermek és felnőtt méretben is rendelhető, a készlet erejéig. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]    
not rated 165.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Moon szoknya
Moon szoknya
A Moon szoknya ideális választás mindazoknak, akik légiesen elegáns megjelenésre vágynak edzés közben is. A szoknya cikkekből szabott, alul tüll betétek teszik különlegessé, melyek hangsúlyozzák a láb mozgását. Alapanyaga lycra, mely biztosítja a kényelmes mozgást edzés közben. Széles színválasztékban, gyermek és felnőtt méretben egyaránt megrendelhető. [btn text="MÉRETTÁBLÁZAT" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/merettablazat/" target="_blank"] [btn text="SZÍNEK" tcolor=#FFF thovercolor=#FFF link="https://anderastyle.com/hu/tab/" target="_blank"]      
not rated 220.00 lei Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki